A gyermek és a generációk közötti bizalom. Szülősuli. Szerepmodell és élet-tanár - de hogyan?

A gyermek és a generációk közötti bizalom

A szülőklubban Básti Zoltán családterapeuta, mediátor egy sokunk számára érdekes témáról, a generációk közötti bizalomról tartott előadást a gyermek szemszögéből nézve.

Az előadó 20 éve családterapeuta, és azóta is arra törekszik, hogy építő- védő gondolatai eljussanak a családokhoz.

Azt vallja, hogy kapcsolatot tervezni alapos családismerettel érdemes, illetőleg az együttélés legfontosabb jelmondata a „Harmónia és autonómia” kell, hogy legyen.

Ha a család egy gondolatokból, álmokból, szeretetből és tettekből épített híd az azt alkotó családtagok között, akkor az egészséges párkapcsolat legfontosabb alappillérei a megbízhatóság, a tisztelet, a kommunikáció, az odaadás, az inspiráció, a játék és az ötletek.

Az új házasok, vagy élettársi kapcsolatot létesítők új életciklust kezdenek. Fontos az együtt fejlődés, hogy kialakuljon a közös identitásuk, kultúrájuk, és az életüket a szervezettség jellemezze. Az alapított család önállósága elengedhetetlen, a szülők és a már felnőtté vált gyermekeik kapcsolata az autonómián alapuljon.

A babavárás, fantáziálás a fogantatásról, a méhen belüli fejlődésről, a gyermekről már a kapcsolatról, a bizalom építéséről szól. A baba megérkezése egy teljesen más életrendet kíván a családtól.  Ettől fogva a szülők felelősek a gyermek fejlődéséért.

A kisgyerekes család létrejötte feljebb lépés egy generációval, elköteleződés hosszú időre, hiszen a gondozás, a felügyelet, a mindennapok megszervezése a szülők feladata hosszú éveken át. Ebben az időszakban is fontos a párkapcsolatok karbantartása.

A párkapcsolat stabilitása növeli a gyerek biztonságérzetét, segíti testi és szellemi fejlődését.

 A stabil és sikeres kapcsolat alapelve, hogy a felekben legyen meg a változásra való képesség. Az is bizonyított tény, hogy a gyereknek mindkét szülőjére szüksége van, és mindkét szülő szeretete fontos számára. A gyerek jogosult a gondoskodásra és lojális a szüleihez.

A családon belüli ellenségeskedés ártó a gyerek fejlődésére, gátolja a kapcsolatok kiépítésben, elbizonytalanítja mindennapjait.  Erre nagyon sok példát látunk.

A szülők feladata az is, hogy gyermekeikkel megismertessék a család történetét, a nagyszülők, dédszülők élettörténetét, a többgenerációs összefüggéseket, akkor is, ha csak elbeszélés alapján van rá mód.

                                       Márton Tiborné (a Zalai Mentálhigiénés Egyesület titkára)

Szülősuli

1. Mit jelent az újszülött érkezése a család számára?

A misztériumnak 3 főszereplője van: az anya és az újszülött, akik sebezhető párost alkotnak, illetőleg természetesen az apa.

A párnak fel kell mérnie, mekkora feladat lesz lemondani a kizárólagosan kétszemélyes kapcsolatról.

„Kizárólagosan kétszemélyes kapcsolat”:

-          az anya anyjával való kapcsolata, az apa anyjával való kapcsolata is ilyen volt

-          az anya és az apa legkoraibb tapasztalatokból eredő érzéseit hívja elő (Milyen volt az újszülött- és csecsemőkorom?)

-          az anya és az újszülött kizárólagosan kétszemélyes kapcsolatba kerül, amiből nem kell az apát kizárni/ nem szabad az apának kivonulnia

-          a szülőpár kizárólagosan kétszemélyes kapcsolata lezárul.

Minél inkább engedi az anya az apa részvételét a baba gondozásában, minél inkább szeretne az apa részt venni benne, és minél inkább élvezi ezt az apa, az anya annál kisebb valószínűséggel érzi magát elszigeteltnek.

A baba születése kiemeli a nemek közötti különbségeket és a különbséggel kapcsolatos érzéseket.

A baba megjelenése bármelyik félben feléleszthet gyermekkori (csecsemőkori!) szükségleteket.

Feszültségeket okoz, ha a férfi a párját a saját anyjával azonosítja.

Az a hely, ami az új babának jut a testvérsorban, fontos szerepet játszik élete megalapozásában.

A gyermek, még az egészen kicsi baba sem tiszta lap; megvan a maga személyisége.

Az egészen kicsi baba is képes elfogadni vagy elutasítani a bármely felmenővel való állítólagos hasonlóságot, vagy a neki szánt helyet a családban (fontos a többgenerációs ön-és családismeret!).

2. Az első öt életév

Az első életévek hangsúlyosan és hosszú távon befolyásolják a személy későbbi életét.

Ez a több szakaszra osztható korszak az optimizmus megalapozásának ideje. Az optimizmus abból a rendszerességből és kiszámíthatóságból adódik, ahogy a szülők a gyermekkel foglalkoznak.

Az általános biztonság-érzés és bizalom kialakulásának korszaka.

A gyermeknek meg kell tanulnia késleltetni a szükségleteit és a vágyait. Képessé kell válnia a várakozásra, el kell tudnia viselni a várakozás kellemetlenségét. Meg kell tanulnia és tudnia kell foglalkozás hiányában önállóan játszani, gyermektől elvárhatóan gondoskodnia magáról.

A gyermek képessé válik arra, hogy szeressen másokat, felmérje mások szükségleteit.

A gyermeknek képessé kell válnia arra, hogy törődjön másokkal.

A gyermeknek tisztában kell lennie vele, hogy képes fájdalmat, indulatot okozni, és ez elidegenítheti azoktól, akiket szeret.

A gyermek megpróbálja megérteni az anyjához és apjához fűződő kapcsolatát, és elsimítani az abból adódó problémákat. Szülőként ebben is támogatni kell.

A gyermeknek meg kell tapasztalnia, hogy mindkét szülőt szeretheti, akkor is, ha a szülők már nem élnek együtt.

Alakul a gyermekben a szexuális éberség és kíváncsiság.

Ahogy a szülők betöltik saját nemi szerepüket és megélik az azzal kapcsolatos örömüket, elégedettségüket vagy csalódásukat, hatással vannak a gyermekre.

Határozottan formálódik a gyermek szexuális identitása.

Önmagát a gyermek egyre több egyéni sajátossággal ruházza fel.

Az első öt életév az élet olyan szakasza, amikor a személyiségnek a szeretetre való képessége kialakulása, a párkapcsolathoz és a későbbi saját család megalapításához szükséges készségek és képességek megalapozása és érése történik.

A kötődés és a szeretetkapcsolat életbevágóan fontos, de legalább ennyire fontos a szabadság kivívása és megtapasztalása, az önállósodás a gyermek számára.

3. Kiskamaszok és kamaszok

A 6-10 éves kor nyugodt időszak. Ha a gyermekről gondoskodnak és kitartóan szeretik, eléggé biztonságban érzi magát.

A 11-14 éves kor olyan fejlődési fázis, ami részben a megelőző eseményekből áll össze, részben pedig abból, ami ezután következik.

A serdülőkor elején a gyerekek különös késztetést éreznek a szülőktől érkező félrevezető és egymásnak ellentmondó üzenetek kibogozására. Ebben a korban a gyermek érzi, hogy fejlődésének irányát meghatározza a nyomás, hogy megfeleljen a családi mítoszokban és titkokban rejlő szükségleteknek. Egyúttal a gyerekek először érzik magukat képesnek és elég érettnek arra, hogy megszabaduljanak ezeknek a mítoszoknak és titkoknak a cselekvésbe fordításától, és ezzel megtörjék az egyéni fejlődésüket korlátozó ördögi kört.

Amikor a gyermek cipeli a korábbi generációk, a szülők problémáinak terhét, aggodalmat keltő tüneteket produkálhat.

14 és 18 éves kora között, ha a kamasz ténylegesen felnőtt személlyé akar válni, fel kell adnia a szoros kapcsolatot a szüleivel, és le kell mondania a szülői támogatásról.

A serdülő bizonytalansága, nyugtalansága főként abból következik, hogy meg kell találnia egy olyan új életfelfogást, amely fenntartja a múlthoz való hűséget is, miközben kielégíti a saját önálló egyénisége lélektani szükségleteit és igényeit. Emiatt a serdülőkor sokszor fájdalmas, a veszteség és rémület forrása is.

A serdülők idealizmusa és optimizmusa izgalmas és frissességet hoz minden generáció életébe, de erőteljes reményeik és törekvéseik rendszerint ellenállást is gerjesztenek.

A serdülőkorról szóló populáris vélemény szerint a lázadás időszakáról van szó, amikor a fiatalok az elnyomással szemben próbálnak függetlenséget elérni. Az ember azonban nem veszítheti el a meghitt, szoros kötődések iránti igényét, így szó sincs arról, hogy a serdülőnél ezek egyik pillanatról a másikra elvesznének.

A szülőknek jelen kell lenniük, hogy támogatást, bátorítást és szeretetet adjanak, és hogy küzdeni lehessen ellenük. Az „engedelmes” szülő, aki csatlakozni akar a serdülőhöz, nem jelent segítséget.

Forrás: Családterápiás olvasókönyv 18.

Szerepmodell és élet-tanár – de hogyan?

Ön szerepmodell a gyermeke számára. Az első szerepmodell, akit figyel, utánoz, ismétel, akire felnéz, ezért …

-          Nem várhatja el a gyermekétől, hogy úgy viselkedjen, ahogy Ön nem szokott.

-          Ha változtatni szeretne a gyermeke viselkedésén, legyen türelmesebb, felelősebb, összerendezettebb, hiszen Ön modellként szolgál a számára.

-          A beszélgetés önmagában nem elég, ha tartós viselkedésváltozást szeretne elérni. Figyeljen, szabályozzon és legyen következetes a következmények tekintetében is.

-          A gyermeknek ismernie kell, hogyan működik a világ. Ön élet-tanár, akinek hatékonynak kell lennie. A kevés kemény szabály nem gonoszság.

-          Használhat vizuális segédeszközöket: táblát, kartont, rajzot, amire felkerülnek a szabályok, elvárások, célok, eredmények. Ahol jelölhető, hogy a gyermeke hol tart, hogy halad. Ez lehet egy szimbolikus kirándulóút, futópálya, hegyre felvezető út. Naponta nézzék át az eredményeket. Váljon napi rutinná a bátorítás, a fejlesztés, a lehetőségek áttekintése. Rendezze az életüket, vigyen rendszert a mindennapokba. Egy nem-kívánatos viselkedés vagy szokás megváltoztatása, illetőleg a kívánatos viselkedés elsajátítása legalább egy hónapos munkát igényel.

-          Ha a készségek kialakítása során kitartó, megtapasztalhatja a gyermeke fejlődésének örömét.

-          A gyermeke figyeli Önt, számít Önre.

-          A szeretet fejleszt. A felelős szeretet cselekvő szeretet.

    A gyerekek sokszor fifikásak, tökéletesen tisztában vannak azzal, hogyan lehet a szülők megosztásával előnyökre szert tenni. Persze, ha az egyik szülő     elvárja tőlük, hogy őt jobban szeressék a másiknál, meg is betegítheti őket. Ha egyikőjük a jó rendőr, aki mindent észrevesz, másikuk a rossz rendőr, aki     semmit sem vesz észre, ez összezavarja a gyerekeket. Ilyenkor a szülőtársi kapcsolat bukott meg. Ha a gyerekek előtt harcolnak, megváltoztatják őket,     megváltozik az, ahogy önmagukra gondolnak, ahogy az életesélyeiket megélik.